Hittünk a sikerben!

Üdvözöllek benneteket!

Nem hétköznapi meccset vívtunk szombaton a Pápával. Fontos három pontot szereztünk, és megint beigazolódott a mondásom: amit a sors egyszer levesz, azt vissza is adja. Így jártunk mi is az elmúlt héten…

Parázs mérkőzést vívtunk a Lombarddal: az elején egészen jól kezdtünk, ám egy idő után mintha tompábbá váltunk volna. A pápai vezetés után sem játszottunk jól, ugyanakkor azt minden csapatársamon éreztem, hogy hisz a győzelemben!

Ez különösen az egyenlítő gólunk után látszott. Mert 1-1-nél is mentünk előre becsülettel, nem őriztük az egy pontot. Amikor a 92. percben megszereztük a labdát, Kokó mellett még négyen kísértük az akciót. Ami aztán történt, az csodálatos volt. Kenő higgadtan berúgta a tizit, majd a bíró lefújta a meccset. Az ilyen sikerekből lehet erőt meríteni. Ez hatalmas önbizalom-fröccsöt jelent a csapatnak. Teljesen más így nekimenni a hétnek, hiszen óriási erőt adhat egy hajrában kicsikart siker.

Nehéz értékelni egyébként a találkozót, mert ha azt mondom, hogy teljesen megérdemelten nyertünk, nem biztos, hogy igazam van. Viszont ha azt nézem, hogy rengeteget tettünk a sikerért, és a hajrában sem elégedtünk meg az egy ponttal, akkor megérdemeltnek mondható a győzelem.

A Vidi-meccs után is kedvenc mondásomat hangsúlyoztam az öltözőben: amit a sors egyszer elvesz, azt vissza is adja. Ez történt szombaton. Most a 9. helyen állunk, van 11 pontunk, stabilizáltuk helyünket a középmezőnyben. Amikor három zakóval kezdtük a szezont, akkor is azt mondtam, hogy hinnünk kell a munkában, önmagunkban, és akkor elkezdenek jönni az eredmények.

Fantasztikus volt a közönségünk, ismételten. Rengeteget számított, hogy kitartottak mellettünk, éreztük, hogy ők is nagyon akarják ezt a sikert. A lefújás után örömmel indultunk ki a B-közép elé, ám ekkor láttam egy számomra nem tetsző dolgot.

Egy molinót feszített ki néhány ember, és a felirat Horváth Andrisra vonatkozott. Nyomban szóltam nekik, hogy vegyék le, mert nem is tudom, mit csinálok mérgemben. Le is került aztán a kiírás gyorsan. Egyszerűen hihetetlen számomra, amit néhány ember gerjeszt. Egy győztes meccs után ezt érdemli egy Hali-játékos. Nagyon pipa lettem, be kellene fejezni ezt a dolgot, nagyon gyorsan…

Eseménydús hét vár ránk, hiszen előbb Sopronba utazunk kupameccsre, majd szombaton az Újpest vendégei leszünk. Az NB/II-es együttes otthonában a legjobb csapatunkkal lépünk pályára. Aczél Zoli többször elmondta már: nagyon is komolyan vesszük a Magyar Kupát. Bár nem rossz együttes a Sopron, összességében győznünk kell!

A lilák elleni találkozóval még nem foglalkoztunk, annyit azonban leszögezhetünk, hogy a Hali immár mindenkire veszélyes, akár idegenben is. Tavaly sokáig nem ment vendégként, de az idén már a Fradi elleni győzelemmel, valamint a bajnok ellen mutatott játékkal bebizonyítottuk, hogy bárhol képesek vagyunk nyerni. Az Újpestnél jobb formában vagyunk, ez mellettünk szól, úgyhogy jómagam győzelemmel számolok. De addig még jelentkezem.

Hajrá Hali!

 

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.