Igazságos döntetlen született!

Üdvözöllek benneteket!

Túl vagyunk a derbin, amelyen szerintem igazságos döntetlen született. Nyerhettünk volna mi is, ám a hazaiak is. Kemény csörte volt,  férfias küzdelmet láthattak a drukkerek. Nagy örömünkre rengetegen elkísértek minket a rangadóra, mit mondjak, igencsak jó érzés volt ilyen hangulatban futballozni.

Valamennyien felfokozott állapotban vártuk a mérkőzést. Az öltözőben már alig vártuk, hogy kifuthassunk az arénába. Nagyszerű hangulat fogadott minket, ilyen közegben jó focizni. A mérkőzés első perceiben a hazaiak kezdeményeztek, ám később átvettük az irányítást. Jött a 13. perc, amikor már a második szabadrúgást végezhettük el ígéretes helyzetből. A találkozó előtt kijelölte a szakmai stáb a szabadrúgás-rúgókat, az első Tóth Peti volt, majd jöttem én, a harmadiknak pedig Iszlai Bence. Peti az elsőt a sorfalba lőtte, aztán Radó Andris buktatása után megbeszéltük Iszivel, hogy ezt elvállalom.

Felállt a sorfal, a kapusuk pedig erőteljesen a kapu közepe felé mozgott – arra számított, hogy visszahúzom a  zsugát a rövidbe. Való igaz, először én is a sorfal fölött akartam eltekerni a labdát, de miután láttam a kapus reakcióját, megváltoztattam elképzelésemet, és fellőttem a hosszúba a labdát. Nagyszerűen találtam el, így azt gondolom, ha a hálóőrük nem lép be a sorfal mögé, akkor sem tudta volna védeni a lövést.

Hihetetlenül boldog voltam, hogy épp az ősi rivális ellen szereztem gólt. És utána is nyugodt voltam, jöttek a helyzeteink, valahogy az volt az érzésem, hogy az ellenfél éjfélig sem tud gólt rúgni. Nem így történt…

Az egyenlítés rendesen megfogott minket, a ZTE ránk erőltette akaratát. A találkozó ezen periódusában nem nagyon tudtunk kibontakozni, egyszerűen nagyon jöttek a zalaiak. Édesapám szokta mindig mondani: annyit lehet játszani, amennyit hagy az ellenfél. Ennyit hagyott…

A fordulás után gyorsan emberelőnybe kerültünk, majd megint volt egy hatalmas ziccerünk, de kimaradt sajnos a helyzet. Aztán Dödit is kiállította a bíró. A hazaiak pedig jöttek, helyzeteik is voltak, ám újabb gól már nem született.

Összességében szerintem igazságos döntetlen született, mert ha fél óra után három góllal vezetünk, egy szót sem szólhattak volna a kék-fehérek. Ugyanakkor a második játékrészben a hazaiak domináltak, ekkor ők futballoztak veszélyesebben.

Meg kell becsülni ezt a pontot. Nyilván, mi is győzni akartunk, de szombaton ennyi volt ebben a meccsben. És azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a ZTE otthon az előző hét meccsén is ikszelt, tehát nem könnyű Zalaegerszegen nyerni.

Három tavaszi mérkőzésen öt pontot szereztünk, és szerintem ez nem rossz teljesítmény. Most jön a Fradi, amely hazai pályán verhető. Alaposan felkészülünk belőlük, és legyőzzük őket.

Igaz, hogy lesznek hiányzóink, ugyanakkor lesznek visszatérőink is. Koró és Kenő jó eséllyel pályára léphet, és bízunk abban, hogy Nagy Gabi és Nagy Dani is hardafogható lesz vasárnap.

Legyünk minél többen a hétvégén, együtt megverhetjük a Fradit!

Hajrá Hali!