Hajrá Magyarok!

Üdvözöllek benneteket!

Sajnos elmaradt a bravúr Debrecenben, ám így sem szomorkodhatunk, hiszen végül a 8. helyen fejeztük be a bajnokságot. A Loki-meccsben szerintem több volt…

Szombaton kikaptunk 2-0-ra, az első gól a miénk volt, a második pedig egy téves játékvezetői ítélet eredménye. Megjegyzem azonban, hogy volt egy másik szitu, amikor azt hiszem Kulcsárt buktattuk, gyanúsabb volt. Bár ott elképzelhető, hogy kívül történt a szabálytalanság.

Kicsit dühös voltam, mert úgy érzetem, több van ebben a mérkőzésben. A mezőnyben nem futballoztunk rosszul, megtartottuk a labdát, igyekeztünk kontrázni, ám a végjátékba rendre hiba csúszott. Most már kár keseregni, így alakult, a bajnok otthonában pedig nem szégyen ilyen játékkal alulmaradni.

Egyébként újra gratulálok a debrecenieknek, a legjobb helyre került a bajnoki serleg. Öröm volt látni, ahogy ünnepelnek, bennem is feljöttek a régi emlékek, amikor még én is a Lokit erősítettem. Jó futballközeg alakult ki a Hajdúságban, gratuláció mindenkinek, aki ezért tett.

A héten aztán már a válogatottal készülök, két napig Telkiben voltunk, ma pedig már Prágába érkeztünk. Délután még lesz egy tréning, holnap pedig megütközünk a csehekkel.

Nagyszerű a társaság, Sanyi bácsival pedig kifejezetten jó a viszonyom. Abban bízom, hogy lesz lehetőségem pályára lépni a barátságos összecsapáson.

Most mennem kell, de a jövő héten újra jelentkezem!

Addig is Hajrá Hali! Hajrá Magyarok!