A szerencséért meg kell küzdeni!

 

Üdvözöllek benneteket!

Rengeteget beszélgettünk az elmúlt másfél hétben a srácokkal. Nem igaz, hogy széthúzás van az öltözőben, mindenki egyet akar: nyerni végre. Gyenge széria van mögöttünk, erre szombaton pontot kívánunk tenni!

A Győr elleni Ligakupa-meccset is elbuktuk. Hiába próbálkoztunk, nem jött össze semmi, ráadásul nagy hibákat vétettünk: egyet például én, az első kapott gól előtt, amikor azt hittem, kiment a labda… A fordulás után fölényben futballoztunk, de ez is kevés volt az üdvösséghez.

A mérkőzést követően együtt elment a csapat vacsorázni. Itt átbeszéltünk mindent. Nagyon jó volt, hogy együtt tudott lenni minden játékos, tulajdonképpen itt az összetartáson volt a hangsúly. Hallom én is, hogy széthúzás van az öltözőben. Ez egész egyszerűen nem igaz! Kiállunk egymásért és a Haliért! Tudjuk mi is, hogy nem úgy megy a játék mostanában, ahogy az kellene, de az akarattal nem volt probléma, odatesszük magunkat minden egyes összecsapáson.

Gödörben vagyunk, de ebből kijövünk, remélhetőleg már a Pécs ellen! Van minden ember életében rosszabb periódus, mi most ebben vagyunk. A szerencse is elpártolt tőlünk, de a szerencséért meg kell küzdeni! Az nem jön magától. Meggyőződésem, hogy a munka meghozza gyümölcsét, és végre eredményesek is leszünk. Nem megy a góllövés, én is adós vagyok a találatokkal. De minden rossz sorozat megszakad egyszer, és szerintem a baranyaiak ellen végre jó játékkal nyerünk!

Tudjuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, mert a Pécs minden bizonnyal beássa magát a kapuja elé. A pálya nincs jó állapotban, tehát várhatóan a küzdőszellem dominál majd a meccsen. Pécsen, az első fordulóban is kontrázott a PMFC, szerintem ezúttal is ez lesz a taktikájuk. Nekünk pedig nincs más választásunk, fel kell törni a reteszt!

Megint lesznek hiányzóink, ám ennek ellenére muszáj megvernünk a baranyaiakat! Biztos vagyok benne, hogy most már elkapjuk a fonalat, és végre megint győzelmet ünnepelhetünk a szurkolókkal! Erre készülünk!

Hajrá Hali!

Javítanunk kell!

 

Üdvözöllek benneteket!

A Loki ellen megint hiába játszottunk elfogadhatóan, megint pont nélkül maradtunk. Nem ez az első meccs, hogy az ellenféllel pariban voltunk, mégis pont nélkül maradtunk. Valamit változtatnunk kell, mert azzal nem vagyunk kisegítve, hogy hétről-hétre a szimpatikus veszte szerepében vagyunk…

A Debrecen elleni összecsapást sajnos kívülről láttam csak. Ismét bebizonyosodott, hogy méltó partnerei vagyunk az élcsapatoknak is. A hajdúságiak az első kaput eltaláló akciójukból vezetést szereztek, ám előtte nekünk voltak lehetőségeink. Coulibalynak ugyan voltak lehetőségei, erős focista, helyzeteit kibrusztolta magának. A 2. félidőben szerintem jobbak voltunk a Lokinál, más kérdés, hogy a támadójátékunk megint nem volt gördülékeny. Egyszerűen hiányzik a gól a játékunkból. Javítanunk kell!

Most épp a Ligakupa-meccsre sietek, remélem, hogy a Győr ellen sikerül nyernünk, most nagyon fontos lenne ez az önbizalmunknak. Erős csapattal állunk ki, bízom a sikerben.

Mint ahogy a Vidi elleni Magyar Kupa továbbjutásban is. Az idei Fehérvár nem olyan jó, mint a tavalyi. Játékosállománya nagyszerű, de még nem működnek tökéletesen csapatként. Az első mérkőzésen jó eredményt kell elérnünk, mondjuk egy ikszet, és ha ez összejön, akkor itthon kivívhatjuk a továbbjutást. Hiszek a sikerben, az idén ősszel már bizonyítottuk a Sóstói Stadionban, hogy meg lehet szorítani a piros-kékeket.

A hét egy kicsit más volt, mint a többi. Holnap regenerálunk, pénteken átmozgató tréning, hétvégén szünnap. Hétfőtől aztán elkezdjük a Pécs elleni felkészülést. Igaz, lesz majd még egy Ligakupa fellépésünk Zalaegerszegen, de azon az összecsapáson már szerintem azok a focisták lépnek elsősorban pályára, akik korábban kevesebb szerephez jutottak.

Hajrá Hali!

A B-középben szurkolok szombaton!

Üdvözöllek benneteket!

Szombaton sajnos nem segíthetem a csapatot a pályán. De a lelátón ott leszek, méghozzá a B-középben, és a barátaimmal együtt buzdítjuk a Halit!

Kezdjük a Kaposvár-meccsel. Nagyon sajnálom, hogy nem nyertünk. Nem játszottunk jól, de küzdöttünk becsülettel. Aki nem így látta, abból a rosszindulat beszél. Hajtottunk, mentünk előre, a vendégek meg egyszer találták el a kapunkat, és abból gól lett. Sajnos, ilyen a foci…

A Veszprém elleni kupameccsen nagyon kellett a siker, jót tett a gárda önbizalmának. Szerintem ez meg is látszott jó értelemben a diósgyőri produkciónkon.

És akkor a diósgyőri mérkőzésről. Sokan mondták, hogy Gallardo levett a pályáról… Ezzel nem feltétlenül értek egyet. Mert kérdem én: rúgott gólt a srác, vagy adott gólpasszt? Nem. Ügyesen cselez a gyerek, találkoztam mér vele a nyáron a Király Kupán. Hihetetlen jó érzékkel tolja meg a labdát, és ha nem tudod elkapni a pillanatot, akkor csak le tudod ütközni. Én is ezt tettem többször. Nem voltam alattomos és durva vele, ennek ellenére jogos volt a lap, amit kaptam. Bár ha én „besárgultam”, akkor a hazai 10-esnek is kellett volna kapnia lapot, legalább egy sárgát. Ő viszont alattomos volt, faragott mindenkit. De a bíró – erőteljes szurkolói nyomásra – engem lapozott meg.

És ha a szurkolók szóba jöttek: nagyszerű volt a hangulat Diósgyőrben, pedig a hazaiak kedvencei borzalmasan fociztak. De a drukkerek a végén is buzdították őket; máshol meg a 7. percben szól az „Ébresztő!”. De a lefújás után még fél órával is éltették a fanatikusok a csapatot, amely abszolút nem játszott jól… Lehet így is.

Aztán felfoghatatlan volt számunkra, hogy van olyan ember, aki utazik 500 kilométert a Hali után, és Horváth Andrist ócsárolja. Ez már mindennek a teteje! És ezt most valamennyi játékos és edző nevében mondom! Kiállunk Andrisért!

Sajnos, a pénteki sárgám miatt nem léphetek pályára a Loki ellen, bármennyire is szerettem volna. De természetesen ott leszek a Rohonci úton, és buzdítom a srácokat! A B-középben még nem voltam soha, ám ezúttal a barátaimmal most ott szurkolok – remélem, a többi drukker is így cselekszik majd!

Hajrá Hali!

MIért is blogolok?

Üdvözöllek benneteket!

A címben feltett kérdést egyre gyakrabban teszem fel magamnak, ugyanis, amikor a nyáron elhatároztam, hogy netes napló írásába kezdek, egyetlen dolog vezérelt: a szurkolók kiszolgálása. Ehhez képest az elmúlt hetekben kicsit furcsa fordulatot vett a hangulat.

Egy biztos: a blog nem azért van, hogy bárki is magyarázkodjon. Hozzáteszem nyomban, hogy aki ismer, pontosan tudja, hogy nem is ez a típus vagyok. Jól viselem a kritikát, ám a kritikát általában a hozzáértők szokták megfogalmazni…

Újra leírom: azért kezdtem a blogolást, hogy ti, szurkolók még több információval rendelkezzetek szeretett csapatunkról. Lássatok bele, hogy miként készülünk fel egy-egy meccsre, mi zajlott le a pályán, utána hogyan értékeltünk, ünnepeltünk, vagy éppen bosszankodtunk. De úgy tűnik, ez kevésbé érdekes – vagy a hozzászólók csak egy szűk kisebbséget képviselnek.

És még mielőtt az a vád érne, hogy sértődékeny vagyok, leszögezem: ez butaság, ilyent csak olyan állíthat, aki nem ismer. Gyermekkorom óta szókimondó srác vagyok, aki igen is elbírja a kritikát. Ilyen voltam, vagyok, és maradok is, ez biztos.

No mindegy, ezúttal nem is térek vissza a Paks elleni mérkőzésre, hiszen, mint tudjuk, megyei I-es focista vagyok 🙂

A hét végén ismét fontos meccs vár ránk, a Kaposvár ellen muszáj nyernünk. Szerintem be is húzzuk a három pontot, hazai pályán nem hibázhatunk.

A vezetőség által előirányzott 8-12 helyet folyamatosan tudjuk tartani, ám a jelenlegi helyezésünkkel a csapat és én sem vagyok elégedett.

Ennél többet akarunk elérni, és meggyőződésem, hogy feljebb is kúszunk majd a tabellát.

Most mennem kell, remélem, hogy azért még tudok a Haladásért szorítók számára érdekes infókkal elállni.

Hajrá Hali!

 

Paksi túra előtt…

 

Üdvözöllek benneteket!

Ma Paks felé vesszük az irányt, és reméljük, hogy ponttal, pontokkal térünk haza Tolna megyéből. Szerintem egyébként nyerhetünk is, hiszen hosszú idő óta először végre nincs sérült és eltiltott a keretben.

Korábban már írtam, hogy a bajnokságnak ebben a periódusában illene sok pontot szereznünk. A Siófok-Paks-Kaposvár trióból legalább hetet be kellene húznunk, de akkor lennék teljesen elégedett, ha kilenc jönne össze végül. Mert igen is hiszen a paksi sikerben! Ha holnap nyerünk, és utána a Rohonci úton megverjük a Kaposvárt is, akkor ott lehetünk a középmezőny elején!

Jó tett a válogatott szereplése miatti szünet, hiszen a sérültjeink többsége felépült. A Siófok ellen nem léphetett pályára Vujovics és Guzmics sem eltiltás miatt, ma azonban már ők is a keret tagjai. Összességében tehát erős csapattal állhatunk ki Pakson.

Ott, ahol a tavasszal buta módon megvertük szinte saját magunkat… Vezettünk a gólommal, aztán rúgattunk kettőt az ellenféllel. Lestaktikáztunk a szabadrúgásoknál, amit ügyesen lefigyeltek a hazaiak. Aztán a végén megint jött egy fegyelmezetlenség, és mi pont nélkül jöttünk haza. Ilyen hibákat nem követhetünk el!

Reálisan nézve jó csapat a Paks. Bő a kerete, tehát Kis Károly sok kiváló focistával dolgozhat együtt. Bár beszéltem Csernyánszky Norbi barátommal, nem tudom, hogy vannak-e sérültjeik. A tolnaiak tavaly remekeltek, azonban az idén mintha kissé döcögne a szekér. Tudom-tudom, hogy az előző fordulóban nyertek Kispesten, ennek ellenére azt mondom, hogy még nem állt össze tökéletesen a csapatuk.

Egy ponttal sem lennék elégedetlen, ám én minden meccset meg akarok nyerni. Szerintem erre most jó esélyünk van! Mindent megteszünk a sikerét!

Hajrá Hali!

Csapatjáték a foci!

Üdvözöllek benneteket!

Bár már hét eleje óta a válogatottal készülök Telkiben, azért néhány gondolat erejéig szeretnék még visszatérni a hétvégi meccsre. Nyertünk, és most egy kicsit nyugodtabban tölthetjük el a két hetes bajnoki szünetet.

Furcsa meccs volt, hiszen az első félidőben bedaráltuk a Siófokot, ki is üthettük volna a vendégeket, hiszen a két találatunk mellett még vagy fél tucat helyzetünk volt. Nekem is adódott egy lehetőségem, Marian beadása után talán le is kezelhettem volna a labdát, ám én akkor a lövés mellett döntöttem. Hiba volt… Sokan még egy helyzetet is a nevemhez kötnek, ám ott, Horváth Andris lövése után alig értem el a labdát, azt én nem éreztem ziccernek.

Nem lőttünk újabb gólt, és ez majdnem megbosszulta magát! A fordulást követően feljött a Siófok, nem volt veszíteni valójuk, elkezdtek támadni. Mi pedig sokat hibáztunk, ám hála Daninak, sikerült itthon tartanunk a három pontot.

A múlt héten, az Újpest meccs lefújása után sokan megtalálták Danit, mondván, nagyokat potyázott. Ez a kapussors… Akkor nem ment igazán, most pedig mondhatom, hogy ő hozta nekünk a mérkőzést. Örülök, hogy ő nem „aludt bele” a múlt heti vereségbe, hanem előre tekintett, megrázta magát, és egyszerűen parádésan teljesített.

Csapatjáték a foci, szombaton Dani vitte a prímet, máskor meg más teszi hozzá azt a pluszt, ami a győzelemhez kell. Örülök, hogy immár 14 pontunk van, elszakadtunk a veszélyes zónától. Nem tudom, ki esik ki majd, de ha a Fradi és a ZTE nem nyeri meg az ősszel hátralévő meccseinek legalább a felét, nagy bajba kerülhet…

A válogatottal készülök a héten, elemezzük a finnek játékát: megnéztük a svédek és a moldávok elleni idegenbeli meccseiket. Pénteken a Finnország-Svédország találkozót tekintjük meg;  igyekszünk tökéletesen kivesézni az északiakat. Nyerni akarunk mindenképpen!

Hogy velem, vagy nélkülem, ezt egyelőre nem tudom megmondani. Laczkó Zsolt ugyan eltiltott, ám Moldovában Vanczák Vili játszott balhátvédet. Nem beszéltünk még a kapitánnyal a kezdőcsapatról, korai is lett volna még, hiszen csak kedden lépünk pályára.

Dolgozom becsülettel, és bizakodom, hogy szerepet kaphatok ismételten a nemzeti csapatban.

Addig is hajrá finnek, no és Hajrá Hali!

Ezt mi csesztük el!

Üdvözöllek benneteket!

A múlt héten kicsit elhavaztam, így csak most jutok géphez. Az Újpest elleni vereségért elnézést kérek a saját és a csapatom nevében. Egyszerűen mi csesztük el a dolgot. A szakmai stáb teljesen jól feltérképezte az ellenfelet, pontosan tudtuk, hogy melyek az erősségei és a gyengéi a liláknak, erre kaptunk négy olyan gólt, amire egész héten gyakoroltunk…

Sokszor mondtam már, hogy a Haladásban nem elég, ha csak hárman-négyen hozzák magukat, nálunk legalább nyolc kezdőjátékosnak átlagosnál jobb teljesítményt kell nyújtania ahhoz, hogy bárkit is legyőzzünk. Sajnos, a Megyeri úton nem volt ennyi elfogadható produkció. Az első félidőben két hibát én is elkövettem, hiszen mindkét támadásnál jobb lett volna, ha elvállalom a lövést, ehelyett egyszer centerezni akartam, másodszor pedig csináltam még egy cselt… Nem kellett volna, de annyit azért tudni kell, hogy tizedmásodperc alatt kell meghozni egy döntést. Ezúttal rossz döntést hoztam.

De a vereség, csak úgy, mint a siker, a csapaté, azaz közös. Felesleges egyéni hibákra fogni a dolgot, ez így alakult, Aczél Zoli hétfőn le is rendezte a dolgot. Mindenkinek elmondta, miben hibázott, mit kellett volna másként tennie.

Összességében az fáj, hogy olyan meccsen kaptunk ki nagyon, amelyen akár pontot, pontokat is szerezhettünk volna, A helyzeteink megvoltak, ám ezen az estén nem jöttek össze a dolgok.

Most már előre tekintünk, hiszen hat pontos mérkőzés vár ránk. A Siófoknál elméletileg erősebb a keretünk, bár most nem lesz egyszerű dolga Zolinak, mert vannak sérülések és eltiltások nehezítik a munkáját. Vujó és Ricsi eltiltott, Nagy Gabi sérült, Nagy Gabó beteg volt, és ráadásul Kenő combja sem tökéletes, nem biztos, hogy tudja vállalni a játékot.

Ennek ellenére azt mondom, hogy mindegy milyen összetételben, de meg kell vernünk a Siófokot. Fontos találkozók várnak ránk, hiszen a Balaton-partiak után a Paks és a Kaposvár lesz az ellenfelünk. Azt gondolom, ha nem szerzünk hét pontot ezeken az összecsapásokon, akkor csak magunkban kereshetjük a hibát.

Győzelmet várok holnap este, és hiszek is a sikerben. Kárpótoljuk a szurkolókat!

Hajrá Hali!

Kiállok Andris mellett!

 

Üdvözöllek benneteket!

Megmondom őszintén, nagyon nem esett jól néhány kommentálás, amely legutóbbi bejegyzésemhez érkezett. Soha életemben nem rúgtam bele a Hali-táborba, sőt, minden fronton kiállok minden szombathelyiért!

Kezdjük azzal, hogy érdekes módon akkor érkezik a legtöbb kommentálás egy-egy bejegyzéshez, amikor valamilyen negatív tartamot lehet kiemelni. Érthetetlen számomra ez a hozzáállás, ez a szemlélet.

Mert ki lehet hegyezni a dolgot Horváth Andrisra, de itt többről van szó. Mert azért azzal mindenki tisztában van, hogy eddig nemcsak Andrisba kötött bele a szurkolók egy része, hanem másba is. Kaptunk itt már többen hideget-meleget. Ez egyszerűen felfoghatatlan számomra.

Nem kell szeretni Andrist, soha nem ezt kértem. Mindig azt hangsúlyoztam, hogy ne bántsuk már a csapat egyik játékosát! Andris szombathelyi nevelésű, itt lakik, ide köti minden, és néhányan ennek ellenére nem tudnak túllépni bizonyos dolgokon. Sokan azzal sincsenek tisztában, hogy mi történt, csak mondják a magukét. Én ismerem a részleteket, és ezért is nyilatkoztam le már többször, hogy felesleges tovább generálni a feszültséget. Kiállok mellette!

Azzal annak a néhány szurkolónak is tisztában kell lennie, hogy ha Andrist bántják, akár molinón, akár bekiabálásokkal, azzal a CSAPATNAK ártanak! És nekem mindenem a Haladás, aki ebben kételkedik, az nem ismer, vagy szándékosan állít valótlant rólam. 

Mint említettem, ez a probléma túlmutat Horváth Andrison. Az én olvasatomban egy szombathelyit bántottak, amit kutya kötelességem megvédeni. Ugyanezt teszem bárki más esetében, hiszen meggyőződésem, hogy egy szombathelyinek ki kell állnia egy másik szombathelyiért.

Nincs olyan tábor, amely minden futballistát egyformán szeret. Sőt, továbbmegyek, én sem egyformám kedvelem a csapattársaimat. De nem keresem a konfliktust, mert azzal ártanék a csapatomnak!

Aztán volt, aki megkérdőjelezte, hogy mennyire vagyok vezéregyénisége a Halinak. Erre csak azt tudom mondani, hogy ebben a témában Aczél Zoli illetve a csapattársaim kompetensek, hiszen ők ismerik az öltözői légkört, ők tudják, hogy ki mennyit tesz a Haladásért. Nincs szégyenkezni valóm, megteszek maximálisan mindent, ami tőlem telhető, és ezt érzik a srácok, valamint a szakmai stáb tagjai is.

Szóval, be kellene fejezni ezt a dolgot, mert ezzel a szurkolók egy része csak árt a Halinak. Ezt pedig gondolom, ők sem akarják…

Egy kicsit azért „focizzunk” is. Továbbjutottunk Sopronban, szerintem teljesen megérdemelten, bár a hajrában Gőcze Gerinek ziccert kellett fognia. Az ő teljesítményén is meglátszott, hogy hála a szakmai stábnak, nagyon együtt van mentálisan a társaság. Voltak még helyzeteink, rengeteget volt nálunk a labda, és végeredményben simán jutottunk tovább.

Itt emelném ki, hogy egy fél szezonon belül megvertük a ZTE-t, a Fradit, a Pápát és a Sopront. Azt hiszem, minden Hali-drukkernek fontos ez a négy találkozó. Talán erről is meg kellene emlékezni, hiszen az ősi riválisok ellen nyertünk, ami hatalmas szó! Mindig a pozitív gondolkodásról írok, és ezt teljesen komolyan is gondolom. Nem a negatívumot, a konfliktust kell keresni, mert az jóra nem vezet. Meg kell találni az életben a pozitív történéseket, és azokból kell építkezni. Az vezet előre!

Magam is ezt teszem, és éppen ezért várok győzelmet Újpesten. Jobb formában vagyunk, több rutinos futballistánk is van, mint a liláknak, és szerintem a Haladás egységesebb együttes, mint a fővárosi. Meggyőződésem, hogy igen is van keresnivalónk a Megyeri úton! Nehéz helyzetben vannak Rajcziék, ám érzem magunkban az erőt, hogy megfogjuk őket. Mint mindig, ezúttal is győzelmet várok!

Remélem, sokan elkísértek minket, és segítetek a győzelem kivívásában!  

Hajrá Hali!

Hittünk a sikerben!

Üdvözöllek benneteket!

Nem hétköznapi meccset vívtunk szombaton a Pápával. Fontos három pontot szereztünk, és megint beigazolódott a mondásom: amit a sors egyszer levesz, azt vissza is adja. Így jártunk mi is az elmúlt héten…

Parázs mérkőzést vívtunk a Lombarddal: az elején egészen jól kezdtünk, ám egy idő után mintha tompábbá váltunk volna. A pápai vezetés után sem játszottunk jól, ugyanakkor azt minden csapatársamon éreztem, hogy hisz a győzelemben!

Ez különösen az egyenlítő gólunk után látszott. Mert 1-1-nél is mentünk előre becsülettel, nem őriztük az egy pontot. Amikor a 92. percben megszereztük a labdát, Kokó mellett még négyen kísértük az akciót. Ami aztán történt, az csodálatos volt. Kenő higgadtan berúgta a tizit, majd a bíró lefújta a meccset. Az ilyen sikerekből lehet erőt meríteni. Ez hatalmas önbizalom-fröccsöt jelent a csapatnak. Teljesen más így nekimenni a hétnek, hiszen óriási erőt adhat egy hajrában kicsikart siker.

Nehéz értékelni egyébként a találkozót, mert ha azt mondom, hogy teljesen megérdemelten nyertünk, nem biztos, hogy igazam van. Viszont ha azt nézem, hogy rengeteget tettünk a sikerért, és a hajrában sem elégedtünk meg az egy ponttal, akkor megérdemeltnek mondható a győzelem.

A Vidi-meccs után is kedvenc mondásomat hangsúlyoztam az öltözőben: amit a sors egyszer elvesz, azt vissza is adja. Ez történt szombaton. Most a 9. helyen állunk, van 11 pontunk, stabilizáltuk helyünket a középmezőnyben. Amikor három zakóval kezdtük a szezont, akkor is azt mondtam, hogy hinnünk kell a munkában, önmagunkban, és akkor elkezdenek jönni az eredmények.

Fantasztikus volt a közönségünk, ismételten. Rengeteget számított, hogy kitartottak mellettünk, éreztük, hogy ők is nagyon akarják ezt a sikert. A lefújás után örömmel indultunk ki a B-közép elé, ám ekkor láttam egy számomra nem tetsző dolgot.

Egy molinót feszített ki néhány ember, és a felirat Horváth Andrisra vonatkozott. Nyomban szóltam nekik, hogy vegyék le, mert nem is tudom, mit csinálok mérgemben. Le is került aztán a kiírás gyorsan. Egyszerűen hihetetlen számomra, amit néhány ember gerjeszt. Egy győztes meccs után ezt érdemli egy Hali-játékos. Nagyon pipa lettem, be kellene fejezni ezt a dolgot, nagyon gyorsan…

Eseménydús hét vár ránk, hiszen előbb Sopronba utazunk kupameccsre, majd szombaton az Újpest vendégei leszünk. Az NB/II-es együttes otthonában a legjobb csapatunkkal lépünk pályára. Aczél Zoli többször elmondta már: nagyon is komolyan vesszük a Magyar Kupát. Bár nem rossz együttes a Sopron, összességében győznünk kell!

A lilák elleni találkozóval még nem foglalkoztunk, annyit azonban leszögezhetünk, hogy a Hali immár mindenkire veszélyes, akár idegenben is. Tavaly sokáig nem ment vendégként, de az idén már a Fradi elleni győzelemmel, valamint a bajnok ellen mutatott játékkal bebizonyítottuk, hogy bárhol képesek vagyunk nyerni. Az Újpestnél jobb formában vagyunk, ez mellettünk szól, úgyhogy jómagam győzelemmel számolok. De addig még jelentkezem.

Hajrá Hali!

 

Köszi Peti!

 

Üdvözöllek benneteket!

Bár szerintem kifejezetten jól futballoztunk Fehérváron, a végén mégis pont nélkül maradtunk. De tudjuk, a futball igazságtalan játék… Nem érdemeltünk vereséget, sőt, megkockáztatom, hogy amióta visszatértem Szombathelyre, még nem fociztunk ilyen jól. Összeszedettek, motiváltak voltunk, mertünk játszani, helyzeteink is voltak szép számmal. 75 percig az történt a pályán, amit mi akartunk. Ahhoz, hogy tudjuk a saját játékunkat játszani, kellett a Sóstói Stadion hibátlan gyepszőnyege is. Kiváló volt a talaj, ez pedig feküdt nekünk. A piros-kékek az utolsó tíz percet leszámítva nem tudtak fölénk kerekedni. Ha figyelembe vesszük, hogy milyen háttérrel, milyen költségvetéssel (2,3-3 milliárd forint), milyen körülmények között dolgozik a Székesfehérvár, akkor nyugodtan kijelenthetem: a legkisebb különbség a pályán volt…

Bosszantott a vereség, hiszen bárcsak futballoztunk volna gyengén, ám nyertünk volna 1-0-ra! Viszont a mutatott játék bíztató volt, erre a teljesítményre lehet építkezni.

És tartanunk is kell a jó formát, mert szombaton újabb rangadó vár ránk. A szurkolók kiemelten kezeik a Pápa elleni meccset, érthető módon… Készülünk becsülettel, folytatni akarjuk a Lombard elleni jó hazai sorozatunkat. Tavaly és  tavalyelőtt is megvertük a Veszprém megyei együttest, és szerintem ezúttal is pont nélkül távoznak Szűcsék a Rohonci útról.

Ha minden igaz, akkor ezúttal – hála Tóth Petinek – nem balszélső leszek, hanem balbekk. Oda is szóltam neki Fehérváron, amikor megkapta a piros lapot, hogy „Köszi Peti!”. Persze, csak poénkodtunk. Mert bár a középpályán érzem igazán otthon magam, sokszor játszottam már balhátvédet, például a válogatottban is. Tegnap már beszélgettünk az ellenfélről, Zoli mondta, hogy várhatóan Lovrencsics Gergő lesz az emberem. Ő egy fiatal, gyors gyerek, de nem tartok tőle, miért is tartanék?

Azt hiszem, ha az elmúlt hetekben mutatott formánkat hozzuk, akkor megverjük a Lombardot. Hazai pályán kötelező a győzelem! Rajtunk nem múlik!

Hajrá Hali!