Fogható a Vidi!

 

Üdvözöllek benneteket!

Több dologról is megosztom veletek a véleményemet. Szó lesz a Vidiről, a szombathelyi kötődésről és persze Horváth Andrisról is…

Vannak fontos meccsek az ember életében, olyan találkozók, amelyek mindörökre bennünk maradnak. Ebbe a kategóriába sorolom a ZTE és a Fradi legyőzését, hiszen mindkét riválist nagyon régóta nem tudtuk megverni. De nyugodtan mondhatom a svédek elleni válogatott összecsapást is, amelyen ugyan nem léptem pályára, de ott lehettem a keretben. Szóval, sok kellemes emlékkel gazdagodtam a közelmúltban.

És remélem, hogy szombaton este újabb szép élményt raktározhatok el magamban. Mert szerintem most a Vidi fogható. hatalmas volt a mozgás Fehérváron, 15-en igazoltak el, az érkezők döntő  többsége külföldi. Valahogy az az érzésem, hogy még nincs készen a Videoton. Hiába a jó egyéni képesség, ha a futballisták nem alkotnak csapatot. És most még épp az egységesség hiányzik a piros-kékeknél. Persze, odahaza eddig behúzták a meccseiket, vigyáznunk is kell velük, de Aczél Zolival alaposan kielemezzük majd Alvesék játékát, úgyhogy felkészülünk belőlük tisztességesen!

Amitől egy kicsit tartok, az nem más, mint a játékvezető személye. Fábián Mihály ugyanis valamiért nem kedvel. tavaly, az Újpest elleni hazai meccsen kiállított, pedig semmi bántót nem mondtam neki. Remélem, hogy nem pikkel rám majd szombaton este, és egyenlő feltételek lesznek majd a Sóstói Stadionban…

Egyébként tényleg esélyesnek tartom a gárdánkat a pontszerzésre, hiszen az átigazolási szezon végén nagyszerűen igazoltunk. Előbb Goran Vujovics érkezett, aki már két gólt is szerzett a bajnokságban, majd Horváth Andris is hazatért. Mondhatom, hogy is, hiszen vele együtt immár heten-nyolcan vagyunk a kezdőből szombathelyi nevelésűek. Az pedig ritka, nagyon ritka, hogy egy élvonalbeli együttesben ennyi a saját nevelésű futballista. Ezt meg kell becsülni, respektálni kell a szurkolóknak is.

Tudom, hogy Andris érkezése nagy vihart kavart. Én kimondottan örültem, hogy hazatért, mert együtt nevelkedtünk szeretett klubunkban, és kiváló focistának si tartom, aki sokat segíthet a csapaton. Történt, ami történt, Hori megkövette a drukkereket. Egyébként az elmondása szerint teljesen félreértették őt a szurkolók. De mindegy is, számomra egyszerűen felfoghatatlan, hogy egy szombathelyi miként bánthat egy másik szombathelyit. Én lokálpatriótának tartom magam, nálam ez nem fér bele… Éltem Debrecenben, ott nem tapasztaltam ilyent. A helyi srácokat a tenyerükön hordozták a szurkolók. Abban bízom, hogy lecsillapodnak a kedélyek, és Andris remek játékkal tér vissza otthonába.

Holnap mindent beleadunk, és ponttal, pontokkal jövünk haza!

Hajrá Hali!