Több türelmet kérünk!

Üdvözöllek benneteket!

Nyertünk az első fordulóban, négy gólt rúgtunk, fölényesen vertük az Eger együttesét. Mégsem voltam teljesen boldog, ugyanis jó néhány szurkolóban csalódtam…

Akinek nem inge, ne vegye magára! De összességében tényleg érthetetlen volt számomra, hogy az első meccsen harminc perc után már osztott minket néhány néző. Nem szeretnék általánosítani, hiszen a többség inkább buzdított minket, de azért nem esett jól nekünk, hogy fél óra elteltével már élesen kritizálnak minket a lelátóról…

Egy meccs kilencven percig tart, nem harmincig. Az Eger védekezett, mi próbáltuk ezt feltörni. Sikerült is, a második félidőben lerendeztük a meccset.

A szurkolónak joga van kritizálni, de kérdem én: harminc perc után miért kell bántani szeretett klubjuk játékosait? Ha rosszul teljesítünk, fütyüljenek ki minket a lefújás után, mi pedig lehorgasztott fejjel vonulunk be az öltözőbe.

Imádom a Haladást! Éppen ezért minden csapattársamat, edzőt, gyúrót, megvédem, ha támadás éri őket. Tegnap úgy éreztem, hogy néhány néző jogtalanul kóstolta be például Artner Tomit is… Amikor negyed óra alatt meg berámoltunk négyet, az a néhány ember nem kezdte el dicsérni a vezetőedzőnket, hogy milyen remek taktikát választott…

Mindegy,  nem is kell ezzel többet foglalkozni, csak azt akartam elmondani, hogy több türelmet kérünk. Tesszük a dolgunkat, mi is azért dolgozunk, hogy a Hali sikeres legyen.

Most mennem kell, de hamarosan jelentkezem.

Addig is:

Hajrá Hali!

Nyernünk kell!

Üdvözöllek benneteket!

A csapatunk jobb az egrinél, ám ezt a pályán is be kell bizonyítanunk! Örülnék az 1-0-ás sikernek is, de persze az igazi az volna, ha több góllal nyernénk meg a meccset, kiszolgálva lelkes közönségünket.

Már csak egyet kell aludni… Elképesztő, hogy mennyire várjuk már a rajtot. Minden focista így érez persze, hiszen a felkészülés utolsó hetére már mindenkinek elege van az edzőmeccsekből, a tréningekből. A focista élete a tétmérkőzés, a meccshangulat, és ez már nagyon hiányzott mindannyiunknak!

Az Eger érkezik Szombathelyre, és távol álljon tőlem, hogy lebecsülném a piros-kék alakulatot, azért összességében a Haladást erősebbnek tartom aktuális riválisunknál. Ugyanakkor ezt a pályán be is kell bizonyítanunk, és azzal valamennyien tisztában vagyunk, hogy Simon Antal együttese mindenképpen meg akarja nehezíteni a dolgunkat.

Feltérképeztük az ellenfelet, kielemeztük a játékukat, ám szerintem nekünk elsősorban a saját taktikánkkal kell foglalkoznunk. Ugyanazzal a harci kedvvel kell pályára lépnünk, mint amilyennel tavasszal tettük! A kezdőcsapat régóta együtt játszik, ismerjük egymást, és Artner Tomi megtalálta a megfelelő hadrendet, alaptaktikát.

Minden mérkőzés más és más. Nagy közhely, de valóban így van. Ha az elején betalálnánk, úgy vélhetően könnyebb dolgunk lenne. De nem szabad eszetlenül nekik rontanunk, sokkal jobban tesszük, ha kellő agresszivitással, sokat futva igyekszünk rájuk kényszeríteni akaratunkat.

Nagy valószínűség szerint az Eger nem esik majd nekünk, azt gondolom, hogy egy ponttal is beérné az újonc a Rohonci úton. Mi viszont csak és kizárólag a győzelemben gondolkodunk, nincs mese, meg kell nyernünk a pénteki meccset!

Tiszteljük az ellenfelet, senki nem veszi félvállról az összecsapást, de be kell bizonyítanunk, hogy a Rohonci úton mindenkinek tartania kell tőlünk!

Már csak egyet kell aludni…

És akkor holnap Hajrá Hali!

Remélem, sokan kijöttök a stadionba!

Most mennem kell.

Hajrá Hali!

Nyugodt karácsonyt szeretnék!

Üdvözöllek benneteket!

Egy hét múlva kezdődik a bajnokság, amit már nagyon várunk. Az alapozás kemény volt, most már a finomhangoláson van a hangsúly.

Rendesen megdolgoztatott minket a mester az elmúlt hetekben. A tréningek mellett remek ellenfelekkel meccselhettünk. Azt gondolom, hogy a csapatunk rendben van, fizikálisan megkaptuk a tervezett terhelést, és a taktikai elemeket is begyakoroltuk. A felkészülési találkozókon egészen jól mutattunk, mind az eredmények, mind pedig a mutatott játék egyaránt bizakodásra adhat okot.

A napokban eldőlt, hogy Andorka Peti mellett Fehér Zoli is hozzánk igazol. Zoli érkezésének is kimondottan örülök, régóta ismerem, a válogatott keretben is találkoztunk már. Igazi univerzális focista: a védelemben a szélen és közepén is bevethető, de védekező középpályásként is hasznos tagja lesz a Halinak.

Andorka Peti is nagyszerűen illeszkedett be. Bár a távozási oldalon öt név szerepel, és csak két új futballista érkezett, összességében azt gondolom, hogy erősödtünk. A távozók többsége epizodista volt tavasszal, amikor igazán ment a csapatnak.

A rajtig már csak egy hét van, és csak úgy, mint tavaly, az idén is az egyik újonc ellen kezdünk. Viszont nagy különbség, hogy ezúttal a Rohonci úton léphetünk pályára. Az Eger amolyan “sötét lónak” számít: tavaly remek tavaszt produkálva nyerték meg a Keleti-csoportot, azóta pedig igazolták több játékost is.

Ám nekünk meggyőződésem, hogy magunkkal kell foglalkoznunk. Erős a kezdőcsapatunk, hazai pályán nem szabad senkitől sem félnünk. Az Eger ellen három pontot tervezek, muszáj győzelemmel kezdenünk!

És egyébként is, az őszre tervezett 17 meccsen 25-27 pontot kellene behúznunk! Mert már nagyon unom, hogy mindig elrontjuk az őszt, karácsonykor pedig mindenki számolgat, és azon agyal, hogy hány mérkőzést kell megnyernünk… Nyugodt ünnepeket szeretnék, legyen annyi pontunk, hogy az első hatban forduljunk.

Most mennem kell, de a bajnoki rajt előtt még jelentkezem!

Addig is Hajrá Hali!

Azért ne igazoljunk, hogy eggyel többen legyünk!

Üdvözöllek benneteket!

Alakulok… A vállam ugyan még fáj egy kicsit, de összességében megúsztam komolyabb probléma nélkül a sérülést.

A vállamban a szalagok nyúltak meg, egy edzést hagytam ki még a hét elején, aztán bekapcsolódtam a közös munkába. A feladatok zömét elvégeztek, viszont az egymás közötti játékba még nem szálltam be. A meccsszituációkban rengeteg a párharc, és az orvosom egyértelműen azt tanácsolta, hogy kerüljem az ütközéseket.

A szerdai felkészülési találkozón ennek megfelelően nem is léptem pályára, viszont kint voltam a srácokkal, elvégeztem a bemelegítést, majd a meccs ideje alatt futottam. A csapat jól teljesített, rendben voltak a gárda.

Szombaton azonban már én is pályára szeretnék lépni a Rosztov ellen, és szerintem már leszek olyan állapotban, hogy vállaljam a meccset. Erős ellenfelekkel találkozunk, az ilyen összecsapások nagyon jól szolgálják a felkészülést.

A bajnoki rajtig már csak két hét van hátra. Eddig öten távoztak a csapattól, és Andorka Péter érkezett. Azt gondolom, hogy a csapatunk erősebb lehet, mint tavaly. A fiatalok rengeteget fejlődtek, Ugrai, Szakály, Jagodics, de még folytathatnám a sort, bármikor bevethetőek az együttesünkben. A kezdő tizenegyünk nem változott, az összeszokottság pedig óriási előnyt jelenthet.

Persze, jó lenne még minőségi játékosokat szerződtetni, ám azzal magam is egyetértek, hogy csak azért ne igazoljunk, hogy eggyel többen legyünk. Tisztában kell lenni a Hali anyagi körülményeivel: jelen pillanatban ezt bírja el a költségvetés, tehát csak akkor jön új focista, ha valóban erősítést jelentene a gárdának.

Abban reménykedem, hogy az idén végre elkerül minket a sérüléshullám, és talán nem lesz annyi kiállítás és eltiltás sem, mint az előző esztendőben. A kezdőcsapat rendben van, a fiatalok pedig bevetésre várnak.

Mi pedig várjuk a rajtot!

Addig is Hajrá Hali!

10 pontot szerezhetünk!

Üdvözöllek benneteket!

Bár fáradtak vagyunk, összességében eddig nem nézünk ki rosszul: erős ellenfelekkel találkoztunk, gólokat rúgtunk, azt hiszem, jó úton járunk.

A lejátszott edzőmeccseken szerintem egészen jól futballoztunk. Persze, voltak a találkozóknak olyan periódusai, amikor nem mi domináltunk, összességében mégis egészen elfogadható teljesítményt nyújtottunk. Mi lehet ennek az oka? Szerintem egyfelől az, hogy a gárda gerince régóta együtt játszik. Ismerjük egymást, tudjuk, hogy ki mire képes. Aztán ami különbség az egy évvel ezelőtti Halihoz képest, hogy több a gyors futballistánk elől. A csatárok támogatást kapnak a középpályáról, így az ő helyzetük is könnyebb.

Aztán javult a csapat helyzetkihasználása is: megvoltak eddig is a lehetőségeink, ám korábban sok ziccert elpuskáztunk. Most jobb százalékban ütjük be a helyzeteket, remélem, megtartjuk ezt a szokásunkat a bajnokságra is.

Elkészült a sorsolás. Bár nem szoktam különösebb jelentőséget tulajdonítani ennek, azzal azért tisztában kell lenni, hogy minden gárdának rengeteget számít a jó rajt. Nos, nálunk most ez adott, hiszen ahogy néztem, az első négy fordulóban akár 10 pontot is gyűjthetünk! Az újoncot hazai környezetben vernünk kell, Győrben – ahol azért volt mozgás rendesen – egy ikszre jók lehetünk, Siófokon tavaly is behúztuk a három pontot, a DVTK-t pedig ugyancsak a Rohonci úton le kell győznünk.

Persze, az élet átírhatja ezt a forgatókönyvet, de továbbra is azt vallom, hogy Magyarországon bárkit meg lehet verni. A Loki és a Vidi kétségtelenül kilóg a mezőnyből, ám ellenük is kéepsek lehetünk jó eredmény elérésére.

Várjuk már a rajtot, reméljük, hogy jól kezdjük a bajnokságot! Most rohannom kell, délután Király Kupa.

Hamarosan jelentkezem, addig is:

Hajrá Hali!