Megyünk tovább!

Üdvözöllek benneteket!

Kikaptunk Pápán, pedig nyerhettünk volna. Bosszantott minket is a vereség, ám azért szép játék a futball, mert most szombaton máris javíthatunk. Mert arra készülünk: Le akarjuk győzni az Újpestet!

A szombati meccset megnyerhettük volna, ám kimaradt a büntető, és a végén kaptunk egy gólt. Sajnáltuk mi is nagyon, hogy pont nélkül maradtunk, de nem történt tragédia. Ha minden 8. mérkőzést veszítjük el, akkor nem lesz nagyobb baj a későbbiekben sem.

A jövővel szeretnék foglalkozni, hiszen meggyőződésem, hogy szerzünk még pontot szép számmal! Az első hármat mondjuk mindjárt most szombaton. Mert az rendben van, hogy nem rossz csapat az Újpest, a támadószekciója kimondottan veszélyes, mivel rutinos, válogatott futballisták alkotják, ugyanakkor mi játszunk itthon, és a Rohonci úton nekünk nem kell félnünk senkitől sem!

Nem szabad félvállról vennünk a lilák elleni összecsapást, bár nyugodt szívvel állíthatom, senki nem is teszi ezt. Felkészülünk belőlük becsülettel, és az első perctől az utolsóig küzdünk majd a győzelemért. Mindkét gárda számára hihetetlenül fontos lesz a siker, ha mi behúzzuk ezt a három pontot, akkor nem kell többet hátrafelé tekintgetnünk.

És mi csakis abban gondolkodunk, hogy megverjük az Újpestet! Kabáték az edzőváltás után összeszedettebben teljesítenek, ikszeltek Pécsen, és megverték a Honvédot. Igaz, aki látta a Kispest elleni meccsüket, megállapíthatták, hogy Supka Attila alakulata nem tanúsított különösebb ellenállást…

Megyünk tovább a megkezdett úton, és nyerni akarunk itthon az Újpest ellen. Remélem, hogy ezúttal is sokan kijönnek a meccsünkre, sokaknak szeretnénk örömet okozni.

Addig is: Hajrá Hali!

Sziasztok!