Remélem, pályára tudok lépni!

Üdvözöllek benneteket!

Sajnos, egy sérülés miatt nem biztos, hogy vállalni tudom a játékot Győrben. Pedig nagyon szeretném, hiszen meggyőződésem, hogy eredményesek lehetünk az ETO otthonéban!

Már a múlt hétvégén is éreztem a fájdalmat a bordáim között, hétfőn nem is tréningeztem ezért, aztán szerdán vállaltam a játékot a Mainz ellen. Eleinte nem is volt semmi baj, de egy sprint után megint intenzív fájdalmat éreztem, nem kaptam levegőt, így cserét kellett kérnem.

Ma kezelésen voltam, masszíroztak, feltapaszoztak, és ezek hatására most nem is érzek fájdalmat, igaz, ma pihentem. Nagyon remélem, hogy tünetmentes maradok, és akkor pénteken délután már tréningezni is tudok. Ha pedig így lesz, akkor az ETO ellen ott leszek a pályán!

Nem szabad abból kiindulnunk, hogy a Győr súlyos vereséget szenvedett Debrecenben, hiszen az ETO szempontjából több volt abban az összecsapásban. Nekünk magunkkal kell foglalkoznunk, és ha a saját játékunkat játsszuk, akkor pontot, pontokat szerezhetünk az ETO-Parkban!

Ahol szívesen lépünk pályára, és leszámítva a tavalyi 1-0-ás vereséget, rendre eredményesen szerepeltünk. Volt, hogy a hajrában mentettünk pontot, de ikszet játszottunk például Róth Anti edzősége ideje alatt is. Egyébként is: Győrben adva van minden, hogy jó mérkőzést vívjunk: szép a környezet, jó a talaj, igaz, szurkolóból kevés van…

Fogható Pintér Attila legénysége! A kezdőcsapatukat nem tartom jobbnak a Haliénál! Rajtam kívül nincsen hiányzó a keretben, tehát igazán jó csapattal állhatunk ki szombaton este.

A csapat célja a győzelem, persze, ha egy jó meccsen érünk el döntetlent, akkor sem leszünk szomorúak. Én pedig abban reménykedem, hogy tudom vállalni a játékot. Ez holnap délutánra kiderül…

Most búcsúzom, addig is: Hajrá Hali!

Egy Hozzászólás to “Remélem, pályára tudok lépni!”

  • Gabesz:

    Hajrá Hali!

    Egyetértek abban, hogy nem szabad leírni az ETO-t a debreceni meccs kapcsán. Támadtak a Győriek ott rendesen, de az esetleges lélektani fordulópontoknál nem jól sült el számukra a dolog, a másik a védőik akkora egyéni bakikat csináltak amelyet egy játékos egy szezonban max egyszer csinál. Elég sok új embert igazoltak, akik még nem “teljesen” épültek be a csapatba, vagy lettek beépítve. A Loki ellen rohantak előre, lyukas volt a középpálya náluk, szerintem ezt korrigálni fogják, ha Andric le lesz véve a pályáról, és sikerül a középpályát uralnunk akkor bizony sanszosak lehetünk egy szép eredményre.
    Én egy X-et is annak tartok.

    Hajrá Haladás!

Szóljon Hozzá!

*